2011. október 7., péntek

Egy látványos, mégis egyszerű peyote minta

A következő mintát sok verzióban láttam már különböző blogokban, nagyon egyszerű és ismét megvan az az előnye, hogy bármilyen színnel működik.

Sőt, van még pár trükkje, de először jöjjenek a képek.

Ez az elkészült darab:

Peyote karkötő
És egy minta, ami majdnem ugyanez:

Peyote karkötő minta
És akkor jöjjenek a trükkök.

Amint látjátok, a rajzolt mintán a rombuszok nem érnek össze a sarkuknál, az elkészült verzióban igen. Ezzel bármikor lehet játszani, mindenhogy jól néz ki. A mintában 3 db robusz van egymásban, a kész karkötőnél folytattam, sőt igazából megismételtem a mintát. Ez gyakorlatilag bármilyen hosszan folytatható.

Ha összeérnek a rombuszok, akkor azzal is lehet játszani, hogy az egyiknek ugyanazt a színt adjuk, mint a háttérszín. Így "átlátszó" hatású rombuszokat is készíthetünk.

A mintában a karkötő két szélén egy-egy sor kontúr színű gyöngyöt tettem, az elkészült darabban utólag fűztem hozzá a szélét úgy, hogy az első szélső gyöngyön kifűztem a cérnát, felfűztem 3 db gyöngyöt, visszabújtattam a második sor szélső gyöngyén, majd eggyel tovább, a harmadik sor szélén újra kifűztem. Nem kell aggódni, nem fog látszani a cérna, szépen becsúszik a szélső gyöngy előtti résbe.

A színeken kívül azzal is jól lehet játszani, hogy matt és fényes gyöngyöket használunk felváltva. Én az elkészült darabban a kontúrhoz végig fényes gyöngyöt használtam, a háttérhez és a rombusz kitöltő színeihez pedig mattot.

Zebra mintájú peyote karkötő és gyűrű

Ez a szett azért jópofa, mert ahány készül belőle, annyi féle lesz. Nincs is igazából értelme mintát rajzolni belőle, mert a legegyszerűbb, ha az ember maga elé vesz egy tervezőpapírt, elkezdi megrajzolni ezeket a csík-szerű alakzatokat, majd alatta besatírozza a gyöngyöket, és kész a minta. Lehet nagy csíkokat, kis csíkokat, bármit rajzolni.

Színben is rengeteg variáció van: lehet fekete-fehér, fekete-ezüst verziót használni, de szerintem ez az a minta, ami bármilyen színkombinációval jól fog kinézni. Például az arany-sötétbarna is érdekes lehet, még ha az inkább tigris is, nem zebra. :)

Én játékból kivételesen kétszemes peyote technikát használtam ehhez a szetthez, pusztán azért, mert ki akartam próbálni, de tökéletesen működik bármilyen módszerrel.

Szerintem jópofa lett az, hogy a szélére egy-egy sor fekete gyöngyöt fűztem, ez keretet ad neki, látványosabb tőle.

Ha mégis kell valakinek a minta, írjatok, szívesen kiteszek valami példát.

A felhasznált gyöngyök továbbra is delica 11/0, fűzőcérnára fűzve.

2011. április 17., vasárnap

Egyszerű gyöngyös szett szalaggal

Idén sok divatékszert fogunk látni, amin egyszerű szalag masni a dekoráció. Készítek majd szalagos peyote szettet is, de miután a hétvégén amúgy is kreatív boltban jártam, bevásároltam szalagból, és kiváncsiságból összedobtam két szettet. Az egész nem tartott tovább 1/2 óránál, mégis jópofa, mutatós darabok lettek belőle.


Narancs-bordó szalagos szett

Kellékek:
Mindkét szett tekla gyöngyökből készült, a naracssárga színűből nem volt otthon elég, ezért kipótoltam a bordó szalaghoz illő 8/0-ás japán kásagyönggyel. A poén az, hogy tényleg bármiből készíthető.

Ami még kelleni fog hozzá, egy érdekes gyöngyfűző kellék, a gumidamil. Gumidamilt gyöngyfűző boltokban lehet tekercsben vásárolni. Előnye, hogy nyúlik, viszont nehezebb elszakítani, mint egy sima háztartási gumit. (Azért persze nekem sikerült, amikor a csomóhoz jól meg akartam húzni a szálat.)

Nem használtam kapcsot, mert a gumidamil nyúlik eléggé ahhoz, hogy a karkötőt át lehet húzni a kézfejen, a nyakláncot pedig a fejen. Azért is érdemes gumidamilra fűzni, mert a szalagot a kész karkötőre utólag kell rákötni, és sokkal egyszerűbb, ha nyúlik a karkötő.



Fekete-fehér szalagos szett

Technika:
A világ legegyszerűbb dolga megfűzni ezt a szettet. Sima, egysoros fűzéssel felfűztem a tekla gyöngyöket, összekötöttem a damilt, majd a tartósság érdekében tűvel újra végigöltöttem az összes gyöngyön és újra megkötöttem a csomót.

Amikor kész volt a karkötő illetve a lánc, levágtam egy darabot a szalagból és teljesen sima masnit kötöttem belőle a damilra két gyöngy közé. A láncon annyit játszottam a szalaggal, hogy nem középre, hanem féloldalasan kötöttem rá.

Szerintem látványos, próbáljátok ki!

2011. március 17., csütörtök

Peyote ékszerek - néhány könnyen megfűzhető minta I.

Az eddigi ismeretekkel könnyen megfűzhető az ominózus Burberry kockás karkötő, amit az első bejegyzésben emlegettem.
Egyszerű páros peyote technikával készül, 24 szem széles. Kell hozzá kb. 2-3 tasak drapp színű delica gyöngy, illetve egy-egy tasak a feketéből, fehérből és a bordóból. Ha sikerül a drappból mattot találni, még érdekesebb lesz a díszítő sorok csillogása.



Burberry kockás peyote

A képet a bal alsó sarokból kiindulva kell nézni. Az elő sor így fog kinézni sorrendben:
- 4 drapp
- 1 bordó
- 5 drapp
- 2 fekete
- 2 fehér
- 2 fekete
- 2 fehér
- 2 fekete
- 4 drapp

Drapp színű gyönggyel fordulunk, majd így folytatjuk:
- 1 drapp
- 1 fekete
- 1 fehér
- 1 fekete
- 1 fehér
- 1 fekete
- 5 drapp

A következő bejegyzésben a kapcsokat nézzük át, amivel le lehet zárni a karkötőt.

Peyote - tervezés papíron és szoftverrel

Most, hogy már a technikát ismeritek, egy fontos lépés van hátra: meg kell tanulni a tervezést. Ez a technika komoly tervezést igényel, ritkán sikerülnek jól a spontán, fűzés közben kitalált ékszerek.

A minta tervezését kétféle módon is meg lehet tenni. Egyrészt ezen a linken találtok előre gyártott mintát, amit kinyomtattok, majd ceruzával, tollal beszínezgetitek a gyöngyöket, amiből kirajzolódik a minta.

Másrészt itt találtok egy tervező szoftvert, ami le kell tölteni, majd futtatni a programot. Kicsit butácska a szoftver, nem rak ki ikont sem az asztalra, sem a start menübe, sem a tálcára. Így minden egyes alkalommal ezt a letöltött file-t kell elindítani. Célszerű ezért egy shortcut-ot csinálni hozzá az asztalon. (Ezt nagyon könnyen lehet: bárhol az asztalon jobb egérgombbal kattintotok, kiválasztjátok a megnyíló listából az Új, azon belül a Prancsikon menüpontot, majd a Tallózás gombbal kiválasztjátok a gépen a letöltött file-t.)

A program maga remekül használható. Felül a tervezést segítő eszközök ikonjait látjátok, többek között lehet vele kört, négyszöget, háromszöget, rombuszt, vonalat rajzoltatni, ha kiválasztjátok jobb oldalt gyöngy színét, akkor egysével is lehet színezgetni a tervezőlapon a gyöngyöket - ugyanúgy, ahogy papíron is. Lehet törölni, cserélni gyöngyöt, és van egy remek funkció benne, bár nem teljesen tökéletes a működése. Ez a funkció a kép import. Ha erre rákattintotok, akkor a gépetekről kiválaszthattok egy képet, megadhatjátok, hány sor széles és hány sor magas legyen, majd ő legenerálja belőle a kész peyote mintát. Természetesen minél kontrasztosabb az eredeti kép, annál jobb lesz a végeredmény. Én egy saját magamról mintázott South Park stílusú képpel próbálkoztam. Itt látjátok, mire jutott vele a program.


Ez volt az eredeti kép


Ez lett belőle

A baloldali panelen felül ki tudjátok választani, hogy milyen fűzési technikát akartok használni. Innen egyelőre a Peyote-ot válasszátok!


2011. március 5., szombat

Peyote technika - hogyan kell fűzni?

Nos, ezt az amúgy nagyon gyakorlatias részt a legnehezebb leírni egy blogbejegyzésben. Ahhoz, hogy értsétek a fúzés technikáját, először íme egy kép arról, hogyan kell kinéznie egy mintának.

Ezen láthatjátok, hogy a gyöngyök az egymást követő sorokban egymástól picit elcsúsztatva beékelődnek az előző sor gyöngyei közé.

És akkor kezdjük el a fűzést. Első körben fűzzünk fel és kössünk rá a cérnára egy nagyobb gyöngyöt úgy, hogy később le lehessen kötni róla. Annyit kell hagyni a végén a cérnából, hogy el lehssen fűzni a szálat, tehát kb. 15 centit. Az a rész, amire fűzni fogunk, legyen azért jó 1 m-es.

Ha a megállító gyöngy fent van, jöhet az első sor. Fűzzünk fel 10 db delica gyöngyöt a cérnára így:

Ha a 10 gyöngy megvan, akkor felveszünk egy újabbat, és a tűvel visszaöltünk a kilencedik gyöngybe így:

 Ha meghúzzuk a szálat, akkor a végén így fognak állni a gyöngyök. Ezzel elkezdjük kialakítani az eltolt sorokat.
Újabb gyöngyöt veszünk fel és újra a második szembe (vagyis az eredeti 10-ből a hetedikbe öltünk bele. Így folytatjuk a sor végéig, amikor kijövünk az utolsó (vagyis az eredeti tízből az első) gyöngyön.
 Ismét fordulás jön, de ez már egyszerűbb lesz, annyit kell csinálni, hogy felveszünk egy újabb gyöngyöt és a kiálló gyöngybe öltünk bele. Innentől kezdve már mindig a kiálló gyöngybe kell majd beleölteni, így fognak szépen egymásra épülni a sorok, ahogy az ábrán is látszik.
 Ijesztőnek tűnhet elsőre, de tényleg egyszerű technika. Pár sort készítsünk így el.

Ha elfogy a cérna, vágjunk egy újabb szálat és kössük az előzőhöz egy egyszerű csomóval, de figyeljünk arra, hogy a kilógó szálakat majd a végén el kell fűznünk, ezért érdemes legalább 15 centis darabokat meghagyni a végéből.

2011. február 20., vasárnap

Peyote technika - milyen gyöngyöt használjunk?

A peyote technikával készült ékszerek lényege, hogy leginkább egy szőttesre emlékeztetnek. Minél inkább szeretnénk ezt a látszatot elérni, annál kisebb gyöngyökből érdemes fűzni.

Milyen gyöngyöt használjunk?

Kezdőknek a japán Delica 11/0 méretű gyöngyöt ajánlom, aminek két nagy előnye van:

- egyrészt a gyártási technológia miatt teljesen egységes a gyöngyszemek mérete, gyakorlatilag egyformák a gyöngyök, ettől is válik annyira homogén hatásúvá a kész ékszer.

- másrészt ezek a típusú gyöngyök nem gömbölyűek, hanem kis hengerek. Eu a forma segíti, hogy még szorosabban illeszkedjenek egymás mellé (illetve majd a fűzés technikánál látjátok, egymás közé) a szemek.

Természetesen másfajta gyöngyből is lehet fűzni, sőt a későbbi mintáknál kiderül majd az is, hogy a különböző gyöngyök komibnálása egy ékszerben milyen jópofa játékot eredményez.



Miyuki Delica - galvanizált arany (Gyöngykuckó)

Hol lehet kapni, mennyibe kerül?

Gyöngyboltokban a japán gyöngyök között kell keresni őket. Eszméletlen választékkal fogtok találkozni, nem csak színben különböznek egymástól, de vannak köztük mattok, áttetszőek, metál fényűek. Kis tasakokban árulják őket, általában 5 vagy 7 grammos kiszerelésben. Az áruk nagyon változó, fűgg a gyártási technológiától (fényesek, fényezett közepűek, stb.) és a kiszereléstől. Kb. 400 és 1000 ft között mozog tasakonként.

Mennyit vegyek?

Erre a kérdésre talán a legnehezebb válaszolni. Velem is többször előfordult, hogy többet vagy kevesebebt vettem a szükségesnél. Nagyjából úgy szoktam számolni, hogy egy karkötőhöz az alap színből 2 zacskó kell, a kiegészítő színekhez elég 1-1.